Forgetting


Forgetting



Az emberek mindig menekülni akarnak. Minden elől csak elfutni, mintha ez lenne az egyetlen választásuk, s eszükbe sem jut bevallani; félnek. Félnek az újrakezdéstől, az ismeretlentől és az ismerőstől egyaránt. Hát ezért inkább rohannak a tudatlanságba, mintha csak valami fekete fátyol fedné el a szemüket az igazi világról, az életükről. Felejtenek. Elrejtik magukban a csalódások emlékét, a kihűlt szerelmek fájdalmát és mindazt, amivel nem mernek, képtelenek szembe fordulni. Mintha ezen javítanának bármit is, mintha ettől a mellkasukban eltűnne az üresség és a hiányérzet valami iránt. Bármi iránt.
Niall Horan is ezt az utat választja, mikor megelégeli a média és a rajongók sokaságának pocskondiázását és megkísérel kilépni az X-Faktor idején már nagy sikernek örvendő, s azóta csak felfelé száguldó One Directionból. Eme döntésével veszélybe sodorhatja másik négy barátja karrierjét is, elvégre noha a fiúk kapcsolata a sok feszültség miatt megromlik, de abban mindannyian egyetértenek; az ír fiú nélkül nincs One Direction.
Valery akaratlanul lép be a szőke fiú életébe, mikor az visszaköltözik szülőföldjére, s teljesen felkavarja az idegen lány életét, aki már évek óta élt abban a mentsvárban, amibe Niall is rejtőzködni akart. Felejtett, akár akart, akár nem.

„Ne felejtsd el: várnak. Mindig várnak! Akkor is, ha egyedül vagy, ha senkid sincs, ha üres a szobád, az ágyad, ha fagyos világban élsz, és sötét a láthatár. Akkor is, ha elhagytak, ha gyűlölnek, ha nem találtál társat, ha mindenki vadidegen körülötted - várnak! És aki vár, annak nagyon hiányzol! Épp úgy, mint neked ő. Ha fiatal vagy, és nincs még párod, és nem találsz később sem senkit, sőt, ha megöregedtél, és egyedül maradtál - ne felejtsd el: várnak! "Jövök!" - gondold a magányodban. Ő is ezt gondolja. És menj. És ő jön. Ez a bizonyosság szülte valaha az istenhitet.”
Müller Péter

2 megjegyzés:

  1. Drága Bri! Elképesztő, miket ki nem találsz! Az eddigi történeteidet is imádtam, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy ezt hogy írod majd meg!
    Nyilvánvalóan élethűre :D
    Egy rajongód:
    Bo×××

    VálaszTörlés
  2. Sziaa:) Nagyon tetszik a blogod! :D Kaptál tőlünk egy díjat: http://special-loveforever.blogspot.hu/2015/05/1-dij.html

    VálaszTörlés